Ana səhifə

Irodalom szóbeli tételek tétel Arany János balladái


Yüklə 22.87 Kb.
tarix06.05.2016
ölçüsü22.87 Kb.

Irodalom szóbeli tételek

2. tétel – Arany János balladái

A ballada egy olyan műfaj, amely három műnemet foglal magába. Epikus, mert cselekményt mond el, lírikus, mert érzelmi szál is van benne, és dráma is, mert konfliktuson alapszik. Fontos tulajdonsága a balladai homály, ami a szöveg szaggatását jelenti. Ráhagyja az olvasóra a folytatást, nem ír le minden részletet.


Arany balladái 3 korszakra bonthatók:

1849 előtt: inkább csak kísérletek

1853-tól: Nagykőrösi balladák: A walesi bárdok, V.László, Ágnes asszony, Szondi két apródja

1877-től: Őszikék korszak Vörös Rébék, Tengeri-hántás, Tetemre hívás


A Balladák csoportosítása:

I. szerkezetük szerint:

a., egyszólamú – lineáris: pl. A walesi bárdok

b., kétszólamú (párhuzamos) pl. A Szondi két apródja, V. László

c, körkörös: pl. Ágnes asszony

II. témája szerint:

a., népi balladák (erős lélekábrázolás) : pl. Ágnes asszony, Tengeri-hántás,

Vörös Rébék

b., drámai balladák: (nagy fokú tömörítés, párbeszédek, élesek a síkváltások): Tetemre

hívás, V. László, A walesi bárdok

c., históriás ének jellegű balladák (témául valamely múltbeli történet szolgál, katartikus

hatásúak) pl. Zách Klára, Szondi két apródja

Más felosztás szerint: történelmi és lélektani balladák állnak.
Szondi két apródja

A ballada hősei a várkapitány apródjai. Az 1-2. versszakban a narrátor szólal meg. Szerepe, hogy bevezesse a történetet és időt, helyszínt közöl. Az idő a vár végső ostroma utáni este. A helyszín a drégelyi rom, amit még három térbeli helyszínre bonthatunk: várrom, Ali tábora, hegyorom. A három helyszínhez két idősík kapcsolódik. Drégely romjához a múlt, a nyájas hegyoromhoz és a völgyhöz a jelen. A lent-fent térbelisége, illetve a kopja feszülethez való hasonlítása már itt, az alaphelyzetben rangsort teremt. A harmadik versszaktól a narrátor elhallgat és párbeszédek követik egymást. 3-4. versszakban Ali a szolgájával folytatott dialógusa a ballada alaphelyzetét pontosítja, Ali várja az apródokat a török táborba. Arany török kifejezéseket használ. 5. versszaktól kezdve a helyszín a hegyorom, a szereplők pedig Ali szolgája és a két apród. Innentől kezdve a páratlan versszakokban az apródok szólama, a párosban a szolga szólama szól. A török tábort Ali szolgája mutatja be a 6. versszakban. Kezdetben a török nyájasan kéri őket, hogy tartsanak vele, majd egyre erőteljesebben. Szerepe változik. Az apródok szólama históriás énekek nyelvezetét idézi, tőismétlések, túlzások jellemzik. Az archaikus nyelvezetük azt is jelentheti, hogy az önazonosság a közös nemzeti múltban, az ahhoz való hűségben gyökerezik. Ezzel szemben a török szolga szólama a 16. század török-perzsa költészetet idézi, tehát erősen metaforizált és túldíszített. A két szólam egymástól teljesen független, egyik sem bír értékes jelentéssel a másik számára.



Ágnes asszony

A műben azt mutatja be, hogy a főszereplőt hogyan viszi őrületbe a bűntudat, miként roppan össze a lelkiismeret súlya alatt. Megírásának közvetlen előzménye az volt, hogy Arany gyakran látott egy szótlan parasztasszonyt estig mosni a patakban.


A művet 3 szerkezeti egységre oszthatjuk a helyszínek alapján. Az első a patakpart (1-4 vsz.), majd a börtön és a tárgyalóterem (5-19 vsz.), a harmadik pedig ismét a patakpart (20-26 vsz.). Szerkezete tehát körkörös, mert a cselekmény ugyanoda tér vissza, ahonnan indult.
Az első egységben az író nem közöl semmi konkrétat, csak sejteti, hogy valami, titkos, talán bűnös dolog történt. Az igazságot balladai homály fedi, csak az asszony szavai, viselkedése gyanús. Amikor börtönbe kerül, az olvasó már gondolja, hogy bűntény történt, de még titokzatos az esemény, az író nem fedi fel a történetet. Az asszony a börtönben rémeket lát és innentől a mű már igazi lélektani folyamatokat ábrázol, Ágnes megőrülésének mélyüléséről szól. A bűne, hogy szeretője segítségével megölte férjét, csak a tárgyalóteremben derül ki. El is ítélik, de amikor látják rajta, hogy megbolondult, a bírák elengedik, tudják, hogy sorsa kegyetlenebb büntetés, mint a bírói ítélet. Ezután Ágnes asszony hátralévő életét néhány versszakba sűríti az író. Ágnes a patakparton élete végéig mossa a véres lepedőt. A lepedő, amelyet már csak az asszony lát véresnek, a lelkiismeret jelképe, a lelkéé, amelyet nem tud tisztára mosni.
Tengeri-hántás

Az Őszikék balladái közül a magyar tárgyú és népi jellegű Ten­geri-hántás elsősorban rendkívül bonyolult, ugyanakkor tökéle­tesen szerkesztett felépítésével, különleges előadásmódjával, hangulati tartalmainak sokféleségével emelkedik ki.

A ballada összetett elbeszélői helyzete két elbeszélőt léptet szín­re, és ezzel két különböző kommunikációs helyzetet létesít. Az elsődleges elbeszélő a balladamondó narrátor, aki az első és az utolsó versszakban szólal meg, és a befogadóval, a ballada olva­sójával lép kommunikációs viszonyba. Szólama a másodlagos elbeszélői helyzet megteremtésére, majd a ballada lezárására irá­nyul. Egy késő őszi, estétől éjfélig tartó, szabadban végzett falusi tevékenységet vázol fel, magára a tevékenységre azonban csak a cím utal. A cím arra is felhívhatja a figyelmet, hogy az elbeszélt történet {Dalos Eszti és Tuba Ferkó szerelmi históriája) mellett a ballada középpontjában maga az elbeszélői tevékenység és a történetet hallgató közösség befogadása áll.
Az első versszakban rögzített helyzet - a közösen végzett munka - a fiataloknak alkalmat ad az együttlétre, miközben a tűz körül ülőket a közösség feltehetően idősebb tagja (aki őket a második versszakban munkára noszogatja, illemre oktatja), talán a gazda vagy a munka vezetője történetmondással szórakoztatja (2-13. versszak).

Az ő szólamát idézőjel különíti el az elsődleges elbeszélőétől, az általa mondott történetet pedig a harmadik versszak elején gondolatjel vezeti be. A Dalos Eszti és Tuba Ferkó történetét elmondó másodlagos elbeszélő egyben a keret­ben megalkotott helyzet egyik szereplője is, aki történetmon­dóként hallgatóságával, a tűz körül ülőkkel létesít kommuni­kációs viszonyt. Ebből adódik, hogy a ballada egyik műfaji kö­vetelménye, a párbeszéd nem Dalos Eszti és Tuba Ferkó, ha­nem az elbeszélő és hallgatósága, vagyis a történet és a befo­gadás közt alakul ki. A történetmondást minden versszak ötö­dik sorában gondolatjel közé tett közbevetések szakítják meg. Ezek a közbevetések olvashatók az elbeszélőnek a kommuniká­ciós helyzetre, illetve a külvilágra, az éjszakai természet különfé­le látható és hallható jelenségeire tett megjegyzéseiként. De ol­vashatók a tűz körül ülők, vagyis a befogadó közönség egy-egy tagjának befogadói válaszaként, a történet egyes mozzanatai­hoz fűzött reflexiójaként is.A közbevetések egyrészt szagga­tottá teszik az elbeszélést, másrészt metaforikus jelentéseikkel szerepet játszanak abban, hogy a ballada befogadója (a hallgató közösség és az olvasó) képes legyen a balladai homály (részle­ges) megszüntetésére, vagyis a mozaikosan elbeszélt történet befogadóként való újraalkotására.


Az utolsó közbevetés (13. versszak) a történet és az elbeszélés hagyomány helyszínének összekapcsolásával („Tizenkettőt ver Adonyban") és közösség egybecsúsztatja a történet és az elbeszélés szintjét. Ebben az esetben a történet újramondása a kö­zösségtudat, a közösségi önazonosság lehetséges megnyilvánulá­saként is értelmezhető.

A keretszituáció, valamint a másodlagos elbeszélő által elmesélt történet megfelelései és ellenpontozásai (árva lány, nincs anyja, aki tanítsa - a történetmondó tanító szándékú megjegyzései; összebújva susogó fiatalok a tűznél -Dalos Eszti és Tuba Ferkó „összebújása"; őszi munka - nyári munka;) a ballada tanító szándékú értelmezését is lehetővé te­szik. Ugyanakkor olvasható a szöveg Dalos Eszti és Tuba Ferkó tragikus szerelmi történeteként, egy kísértethistória előjáté­kaként vagy egy babonás falusi közösség hagyományőrző, illetve költészetteremtő megnyilvánulásaként is.

A töredezett előadásmód ellenére az utalásokból megalkotha­tó események egyértelművé teszik, hogy az elbeszélő két, egy­mással okilag is összefonódó sorstragédiát mond el. Dalos Eszti a közösség íratlan szabályait megszegve lett Ferkó szeretője anél­kül, hogy a következményeket (terhesség, elhagyás, szerelmi csa­lódás) számba vette volna. Ezért lelki sorvadása és halála vala­miféle sorsszerű büntetésnek is felfogható. A nyájjal továbbálló Tuba Ferkó holdkórosságának és halálának nem a szerelmi bá­nat, sokkal inkább az Eszti sorsa miatti lelkiismeret-furdalás az okozója. Holdkórossága és halála a kereszténység előtti vagy az­zal össze nem függő hiedelemvilágban, a népi babonaságban gyökerezik. Ez a hiedelem megbontja az elbeszélés eddig való­szerű világát is: a lány halálával való szembesüléstől fogva a vi­lág egyre inkább a lélek szürreális (valóságon túli) tartalmai­nak kivetüléseként mutatkozik meg. A lelkifurdalás megbontja az érzékek és a józan értelem egyensúlyát. A rontó-bájoló erők­höz a kísértetjárás középkorias rémségeinek időpontja, az éjfél kapcsolódik.
A szereplők tetteiben megnyilvánuló vétség nincs arányban a következmények tragikus súlyával: a bűn-bűnhődés oksági kapcsolata meglazul, az erkölcsi világ­rend elbizonytalanodik, szétzilálódik. A Tengeri-hántás létér­zékelése tehát - a nagykőrösi balladák többségével szemben -nem a világ rendjét vagy annak megalkothatóságát, hanem épp a rend hiányát, a kaotikus, ésszerűtlen (irracionális) erők elsza­badulását mutatja fel.
Memoriter
ÁGNES ASSZONY

Ágnes asszony a patakban


Fehér lepedőjét mossa;
Fehér leplét, véres leplét
A futó hab elkapdossa.
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Odagyűl az utcagyermek:


Ágnes asszony, mit mos kelmed?
„Csitt te, csitt te! csibém vére
Keveré el a gyolcs leplet.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.

Összefutnak a szomszédnők:


Ágnes asszony, hol a férjed?
„Csillagom, hisz ottbenn alszik!
Ne menjünk be, mert fölébred.”
Oh! irgalom atyja, ne hagyj el.


2. tétel - - Arany János balladái


Verilənlər bazası müəlliflik hüququ ilə müdafiə olunur ©anasahife.org 2016
rəhbərliyinə müraciət